1.rész :)♥

Egész életemben arra vágytam, hogy elmehessek ebből a házból és máshova költözhessek. Viszont most, hogy itt ülök apával és nővéremmel a kocsiban, Anglia felé tartva, egész máshogy gondolom. Kívül mosolygok, de legbelül rettegek, vajon mi vár rám ott. 1 évig kell suliba járnom, aztán valami munkát kell keresnem magamnak. Nővéremmel nem valami jó a kapcsolatunk amióta anya meghalt, mert nem értjük meg egymást és szegény apa sem tud kettőnk között rendet tenni. Őt is sajnálom, ugyanis anya halála óta lakást kellett keresnie, új állást keresni itt, Angliába és eltartani két kamasz lányt, akik okkal-ok nélkül sírva futkorásznak és csapkodják a szobájuk ajtaját. Ilyenek vagyunk mi, Amy-vel. Hiába tartok a 18 év felé, ugyanúgy viselkedek, mint 5 évesen. És akkor Amy-ről ne is beszéljünk, aki már jóval elmúlt 18. Amióta anya meghalt, azóta viselkedik így, pedig most pontosan az ellenkezőjét kéne tennie. A problémáimmal mindig hozzá fordulok, mert hát... Csak gondoljatok bele. Apának nem mondhatom el, hogy szakítottunk a barátommal, mert rosszul cselekedne. Ilyenkor mindig anyához fordultam tanácsért, mert ő mindig higgadtan gondolja végig a dolgokat és utána megbeszéljük, az ő szemszögéből is és az enyémből is, hogy megértsük egymást. Viszont Amy nem ilyen, ő apára hasonlít. Ő inkább úgy oldja meg a gondokat, hogy felhívja a srácot és kényszeríti, hogy bocsánatot kérjen tőlem, ha pedig nem, akkor leordítja a fejét. A jól megszokott szobámban gondolkoztam ezeken a dolgokon, amikor nyílt az ajtó és apa lépett be a szobámba. Arcán látszott az izgalom és a kora reggeli kelés okozta fáradság. Tartva velem a szemkontaktust lépett oda a bőröndjeimhez. Az ajtónak támasztotta azokat, majd leült mellém az ágyra. 

- Mindjárt indulunk, addig öltözz fel. - röhögött ki, mert még mindig pizsamában voltam. 

- Rendben. - mondtam, majd apára néztem, aki már éppen ment volna ki az ajtón, de utánaszóltam. - Apa! Ugye minden rendben lesz? 

- Kicsim, minden rendben lesz, erről biztosíthatlak. - mosolyodott el, de látva arcomat, áttért egy másik témára - Hiányzik anyu, igaz? 

- Nagyon! Ő volt az egyetlen személy, akinek bármit elmondhattam. Ne vedd rossz néven, de így van. 

- Nővéred is mindig hozzá fordult tanácsért. És ezért én nem is haragszom. Egyszerűen vannak olyan magánügyeitek, amibe engem nem feltétlenül kell beavatnotok. Megértem. Ezért van egy családban anyuka és apuka. Amit anyával nem tudtál megbeszélni, rengeteget jöttél hozzám, mert úgy gondoltad, anyu nem ért meg téged és rosszat akar neked. De mikor már kezdtél felnőni és voltál 14-15 éves, akkor jöttél rá, hogy amit anya mond neked, annak tényleg van értelme és csak a javadat akarja mindenben. Amy-vel is így volt, ugyanezt csinálta, mint te, csak ő kicsit idősebb és előbb rájött ezekre a dolgokra. Viszont most már tényleg öltözz vagy nem kapod meg a meglepetésedet, mikor odaértünk. 

- Meglepetés? - kerekedtek el a szemeim és ok nélkül is mosolyra húzódott a szám. 

- A meglepetéseket még nem nőtted ki, vagy tévedek? 

- Nem tévedsz. - mosolyogtam rá, majd felkászálódtam az ágyból és az asztalom felé vettem az irányt, ahol a kikészített ruhám várt. 

Itthon hiába volt jó idő, Anglia egy hidegebb hely, ezért egy hosszú farmert, szürke pólót, pulcsit, cipőt és egy pink sálat választottam. Pizsamámat begyömöszöltem a szobámban maradt bőröndbe, majd a telefonomat és a kisebb kellékeimet bedobáltam a fekete szegecses táskámba. Mikor készen álltam, megfogtam a bőröndömet és kisétáltam a házból. A kocsiba már minden be volt pakolva, már csak rám kellett várni, mint általában. Apának átadtam a bőröndöt, majd elfoglaltam a két hátsó ülést. Ez nálunk már szokás Amy-vel, hogy ő ül előre apa mellé, én pedig hátra ülök, hogy tudjak aludni, vagy csak gondolkozzak az élet gondjain. Fél óra utazás, mire megérkeztünk a reptérre. A gép indulásától minden kiesett, mert végigaludtam az utat, így már csak a leszállásra emlékszem. Ahogy beszálltunk a kocsiba, gyülekezni kezdtek felettünk a sötét felhők, amikből később kiszökött az eső. Mosolyogva néztem az ablakon versenyző esőcseppeket, miközben elindultunk az újonnan vett házunk felé. Egy villa előtt álltunk meg, ami gyönyörű volt. A ház gyönyörű bézs színben úszott, néhol díszítésként téglával lett ízlésesen kidíszítve. A kapun belépve tárult elénk az óriási medence, a mellette elhelyezkedő nyugágyak és egy asztal, napernyővel a tetején, székekkel körülvéve. Ámulva néztem a baromi nagy házra, amikor apa ment el mellettem a csomagjaimat cipelve. Szorosan mellettem megállt,majd mosolyogva megölelt és bement a házba. Mikor Amy mellém ért, egy pillanatra megállt, rám mosolygott és letette a bőröndöket.
- Minden rendben lesz, húgi. Tudom, hogy anya halála óta minden megváltozott, de minden jóra fog fordulni. Itt vagyunk egymásnak, még ha "párszor" veszekszünk is. - formált kezeiből macskakörmöt.
- Hát, igen. Nem volt felhőtlen a kapcsolatunk, de tudd, hogy nagyon szeretlek, bármi is történjen.
- Észben tartom. Viszont most hozd a csomagjaidat és gyere be.
A kocsihoz lépve kivettem a csomagtartóból az ott maradt bőröndjeimet, majd azokat magam mellé lerakva csuktam le a kocsi hátulját. Két kezembe fogtam a csomagjaimat, majd elindultam a ház felé. Kaput berúgva magam előtt tárult elém az udvar a medencével együtt. A medence mellett mentem végig, egyenesen a bejárati ajtóig. Csomagjaimat letéve nyitottam ki az ajtót magam előtt, majd újra felvéve 2 bőröndömet léptem be a házba, ahol érdekes látvány fogadott...