22.rész :)♥

A fantasztikus ebéd után a szobámba indultam, ahol gyorsan átöltöztem. A lépcsőn óvatosan lépkedtem le, egészen a nappaliban lévő Amy-ig. A szobájába indultunk, hogy négy szem közt tudjunk beszélgetni. Anya halála óta ő az egyetlen családtagom, akinek bármit elmondhatok és fordítva. Vele nyugodtan meg lehet beszélni bármit, nem fog kiabálni veled, mert valamit rosszul cselekedtél. Tőle olyan tanácsokat kapok, amiket mástól nem. Ő nem csak a saját érdekeit veszi figyelembe, hanem az enyémeket is. Ő az, aki teljesen megbízik bennem, és rám meri bízni minden titkát, mert tudja, hogy senkinek sem fogom elmondani. Mindig elmondja a problémáit, hátha tudok neki segíteni valamiben. Most is erről volt szó, Amy-nek segítségre volt szüksége. Percekig csak csöndben figyeltük egymást, majd belekezdett. 

- Ella... Én lefeküdtem Niall-el... 

- Tessék? Mikor? - tértem át a részletekre. 

- Szombaton. Nagyon rossz kedve volt, és fel akartam vidítani azzal, hogy vele alszok... Aztán máshogy történt az este, így megtörtént, de nem tudom mit tegyek... 

- Amy, ne törődj ezzel, egyszer úgyis megtörtént volna. Ha úgy érzed, készen álltál rá, akkor semmi baj nincs ezzel. 

- Köszönöm - ölelt szorosan magához - Megtennéd, hogy nem mondod el apának? 

- Nem fogom elmondani neki. Ez a kettőnk... vagyis hármunk titka - javítottam ki magam. 

- Szeretlek húgi. Még ha ez sokszor nem is látszik, azért nagyon büszke vagyok rád. Sokszor szerettem volna a helyedben lenni. 

- Hát most ne akarj a helyemben lenni. A reggeli rosszullétek miatt nem bírnád. 

- Azért jobban vagy? - vette komolyra a beszélgetést. 

- Persze, jól vagyok, Harry mindenben segít nekem, amióta megtudta, hogy a gyerekét hordom a szívem alatt. 

- Zavarhatok egy kicsit? - hallottunk meg egy hangot az ajtó felől. 

Mindketten oda kaptuk tekintetünket, Niall mosolygós arcát láttuk meg, miközben felénk közeledik. Amy-t megölelve súgott valamit a fülébe, majd távozott a szobából. Amy a kezemet megfogva húzott fel az ágyról, és húzott ki a szobából. Ám amit ott láttam, letaglózott. Az ajtóban apa ácsorgott, mögötte pedig egy 40 -es éveiben járó nő állt. Illedelmesen bemutatkoztam neki, majd apa nyakába ugrottam, arcára egy puszit nyomtam. Amy is így cselekedett, majd a nappaliba indultunk, ahol a kanapén helyezkedtünk el. Értetlenül néztünk mindannyian apára, arra várva, hogy elmondja, ki is ez a nő. Pár perc múlva aztán egy sóhaj kíséretében belekezdett a mesélésbe.
- Valószínűleg mindannyian tudjátok, hogy egy hónapig távol voltam tőletek a munkám miatt. Igazából egy hétig tartott, amit mindent elintéztem, ám ez idő alatt megismertem Susan-t. Találkoztunk, elhívtam randira, amit szívesen fogadott el. Egy étterembe vittem, majd pár nap múlva ezt megismételtük. Rengeteg időt töltöttünk egymással, egyre jobban megkedveltük egymást, később minden időnket együtt töltöttük. Hetekkel később jártunk, amikor újra elvittem kedvenc éttermembe, ahol megkértem Susan kezét. Tudom, hogy ez most nektek nehéz, anyátok halála miatt, de értsétek meg kérlek, szeretem Susan-t, és úgy érzem, hogy vele tudnám leélni az életemet.
Hirtelen minden összedőlt az életemben. Apa mindig csak azt hajtogatta, nem lesz senki, akit ugyanúgy fog szeretni, mint ahogy egykor anyát. Erre most beállít Susan-nal? Nem hiszem el. Nem tehettem mást, kanapéról felpattantam, táskámat felkaptam a földről, majd kiléptem a házból. Az ajtó hangos csapódása jelezte csupán, hogy távoztam ebből a mesés házból. Egyenesen a kikötő felé futottam, Justin hajójához. Beszállva abba találtam magam szembe a kapitánnyal, aki kezét nyújtva vette el tőlem a kulcsokat. A motor hangos moraja jelezte, hogy indulhatunk, ám kiszálltam a nagy hajóból. Egy padra ültem le, napszemüvegemet felvettem, hogy ne láthassák az emberek kicsorduló könnyeimet. Egy-egy az arcomon folyt le, sebes kezemre potyogtak. Kezemet felemelve töröltem le sós könnyeimet, amikor egy embert vettem észre magam előtt. Nagyot nyelve néztem fel, és akkor megláttam Liam-et. Szorosan mellém ült le, majd magához húzott. Szemüvegemet levéve temettem arcomat mellkasába, beszélni kezdtem.
- Apa azt mondta, soha nem fog találni még egy olyan nőt, mint anya. Hogy ő volt is és lesz is egyetlen szerelme. Nem értem őt, Liam. Anya volt a mindene, erre most beállít Susan-nal? Én nem tudom olyan gyorsan megszeretni Susan-t, mint apa. Én még anya halálán sem tudom túltenni magam... - suttogtam.
- Ella, tudom, hogy ez most nehéz lesz neked, de el kell fogadnod apád döntését. Susan-t választotta, meg kell szoknod, hogy ezentúl ő fogja apádat boldoggá tenni. Nem kell szeretned őt, mert tudom, hogy nehéz lesz anyukád után egy másik nőt látni apád mellett, de Ella, mi segítünk neked. Amikor szomorú vagy, én bármikor itt leszek melletted, és segíteni fogok.
- Köszönöm Liam. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen barátaim vannak, mint ti - pusziltam meg, majd felálltam a padról.
Kezét megragadtam, ujjainkat összefontam, úgy indultunk el a megszokott ház irányába. A kapunkon belépve értem el a medencéig, melynek szélére ültem. Lábaimat megszabadítottam szandálomtól, majd mindkét darabot a medence szélére dobtam. Lábaimat a hideg vízbe lógattam, csöndben ültem, miközben gondolataim csak úgy kavarogtak a fejemben. Örültem, hogy apa talált valakit, akivel boldog lehet, hisz rossz volt látni, hogy csak mi vagyunk neki, Amy-vel. Jó látni, hogy Susan boldoggá teszi, és igaza van Liam-nek. Először nehéz lesz megszokni, hogy 3 lány van apa életében, de idő kell minden újdonsághoz, hogy megszokjunk. Idő kellett ahhoz is, hogy megszokjam, anya nincs többé, így ahhoz is idő kell majd, hogy Susan-t a családomhoz soroljak. Egy halk hang zökkentett vissza a való világba, a hang tulajdonosa pedig Susan volt. Papucsából kibújva ült le mellém, lábát hozzám hasonlóan a vízbe lógatta.
- Jól vagy? - törte meg a kettőnk közötti csendet.
- Jól, de meg kell értened, hogy nekem nagyon nehéz lesz megszoknom, hogy anya helyett te teszed boldoggá apát. Ne haragudj, de nekem ez még nagyon furcsa.
- Figyelj rám Ella. Nagyon szeretem apádat, és tudom, hogy ez most nehéz neked, de ha bármire szükséged van, vagy valakivel beszélgetni szeretnél, nekem nyugodtan szólhatsz, segíteni fogok neked anélkül, hogy apád megtudná. Tudom, hogy vannak titkaid apád előtt, sőt, lesznek is, hisz lány vagy. Egy apának nem mindent kell tudnia a lányáról, sőt, egy anyának sem. Nem várom el, hogy anyának szólíts, mert tudom, hogy neked csak Alexa jelentette igazán az anyát, de ha esetleg úgy érzed, hogy annak kell szólítanod, nem tiltom meg neked, csak jól fog esni.
- Ne haragudj, de egy ideig nagyon furcsa lesz, ha anyának szólítalak, ezért ha nem baj, maradsz számomra Susan-nak - mosolyodtam el.
- Persze, hogy nem baj. Esetleg segítene neked valami, hogy jobban felemészd, hogy a családod része lettem?
- Mesélhetnél magadról pár dolgot, hogy egy kicsit jobban megismerjelek. Tudjunk meg egy kicsit többet egymásról, úgy talán könnyebb lesz - mondtam ki első ötletemet.
- Rendben. Hát, van egy 19 éves fiam, akit hónapok óta nem láttam. Mindig is kislányt szerettem volna, végül fiam született, de ez nem akadályozott meg abba, hogy teljes szívemből szeressem. Mindent megadtam neki, amit csak kért. Három éves volt, amikor az apja elhagyott minket. Belegondolni sem tudtam volna, hogyan fogom egyedül nevelni, de most itt vagyunk, és már 19 éves. Szeretnél még valamit tudni rólam? - mosolyodott el halványan.
- Rám mernéd bízni egy titkodat?
- Persze - bólintott magabiztosan.
- Akkor mondj el egy olyan titkot, amit senki sem tud rólad. Vagy valami sztorit, amit rajtad kívül senki sem tud.